| Hírek : Camoranesi: Már jobban vagyok! |
Camoranesi: Már jobban vagyok!
Seriea4ever 2007.08.31. 14:32
A Juventus játékosa készen áll visszatérni a pályára, miután a nyár nagy részét izomsérüléséből való felépülésével töltötte.
Mauro German Camoranesi hamarosan a Bianconeri rendelkezésére fog állni, miután a középpályás kijelentette, hogy gyógyulása kiváló ütemben halad.
„Jobban vagyok. A lábaim azonban még nem bírnának ki 90 percet, de úgy vélem, hogy 1 félidőt végig tudnék játszani. A válogatott meccsek miatti szünet után, készen fogok állni.”: mondta Camoranesi.
Eközben a Juventus lejátszotta első mérkőzését a bajnokságban.
„Láttam, hogy a csapatnak nagyon jól ment a játék a Livorno ellen. Nem volt könnyű mérkőzés, de remekül oldottuk meg. Mindannyian boldogok vagyunk, ez a győzelem nyugodt munkára ösztönöz, és ennek köszönhetően a lehető legjobb módon készülhetünk a Coppa Italiara. A bajnokság még csak most kezdődött, és úgy tűnik, versenyképesebbek vagyunk, mint valaha. Itt csupán 5-6 olyan együttes van, mely összetettebb, mint a miénk, de a Juventus biztosan főszereplő lesz a Serie A-ban.”
|